Támogatott tartalom

4 kozmetikum, amit semmiképp se felejtsünk ki a bőröndből, ha nyaralni megyünk

Egy-egy nyaralásra bepakolni még a rutinosabbaknak is kihívást jelent olykor, pláne ha a poggyászméret szabályozása miatt limitáltak a lehetőségeink.

Az olyan alapvető kozmetikumokról, mint a naptej vagy tusfürdő általában senki sem feledkezik meg, de ezek mellett érdemes helyet szorítani az alábbi termékeknek is, hiszen roppant hasznosak lehetnek.

Masszázsolaj

A nyaralás nemcsak a strandolásról, városnézésről és a bulizásról szól, hanem legalább ennyire fontos része a pihenés is, különben fáradtabban érünk haza, mint ahogy elindultunk. Ezért érdemes egy-két estét arra szánni, hogy a szállásunkon maradunk, és pihenünk, relaxálunk.

Hogyha a párunkkal nyaralunk, akkor remek közös program lehet egy kényeztető masszázs, amihez használhatjuk a Helia-D masszázsolajait is. A hétköznapi rohanásban sajnos sok párnak kevés lehetősége jut arra, hogy minőségi időt töltsön együtt, a nyaralás alatt azonban ennek semmi akadálya.

Kapcsoljunk fel hangulatvilágítást, indítsunk el valamilyen kellemes relaxációs zenét, majd némi masszázsolajjal tetőtől-talpig gyengéden masszírozzuk át a partnerünket! Ha végeztünk, akkor természetesen csere jön. A masszázs akár órákig is tarthat, és nagyszerű megalapozása lehet egy romantikus estének.

Mindazonáltal ügyeljünk arra, hogy olyan masszázsolajat válasszunk, aminek nemcsak az illata kellemes, hanem tápláló, bőrnyugtató, puhító hatóanyagokkal is rendelkezik. Így a masszírozás a lelki feltöltődés mellett a testünknek, bőrünknek is jót tesz.

Aloe vera gél – vagy krém

Még a legnagyobb odafigyelés ellenére is előfordulhat sajnos, hogy a bőrünk lepirul a napon, pláne ha mediterrán vagy trópusi vidéken üdülünk, ahol sokszor extrém erős az UV-sugárzás, amihez a bőrünk nincs hozzászokva.

Hogy ez ne tegye tönkre a nyaralást, vigyünk magunkkal aloe vera tartalmú gélt vagy krémet, amivel lehűsíthejtük, megnyugtathatjuk a leégett bőrfelületet. Ez a növény ugyanis kiválóan regenerálja a sérült bőrt. A szálláson tároljuk a hűtőszekrényben, így még jobban érvényesül a hűsítő hatás!

A napégésen kívül használható még a rovar- vagy medúzacsípés tüneteinek enyhítésére is, így méltó helye van a kozmetikai táskában.

Lábizzadás elleni készítmény

Abban az esetben, ha a melegben a lábunk is fokozottan izzad, mindenképp vigyünk magunkkal lábra való izzadásgátló permetet, ami segít szárazon tartani a bőrt, és meggátolni a kellemetlen szagok kialakulását. Használhatjuk a bőrön, illetve a nap végén befújhatjuk vele a lábbelinket is, aminek így reggelre tiszta, friss illata lesz.

Hajkondicionáló

A sós tengervíz, illetve a medencék klóros vize nagyon megviseli a hajszálakat, nem beszélve az UV-sugárzásról. Ahhoz, hogy elkerüljük a haj kiszáradását és töredezését, vigyünk magunkkal intenzíven tápláló kondicionálót, amit vigyünk fel a hajunkra minden strandolás után, miután kiöblítettük belőle a tenger vagy az uszoda vizét!

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)


Friss cikkek innen:Támogatott tartalom

Comments are closed.