Támogatott tartalom

A biztonságos közlekedés alapja, hogy ne kelljen rettegnünk az utakon

Mindenki a lehető legnagyobb biztonságban szeretné tudni magát az utakon, ehhez azonban minden autóvezetőnek meg kell tennie néhány fontos dolgot. A baj egy pillanat alatt bekövetkezhet, nem kell hosszú utazásra indulni, az is elég, ha csak a boltba szeretnénk elmenni megvásárolni a vacsorának valót.

Sajnos a közúti balesetek száma az elmúlt évek során nem igazán csökkent, de reményeink szerint egyre több ember belátja, hogy a gépjárműve karbantartása, illetve a megfelelő gumiabroncs használata legalább annyira fontos a biztonságos közlekedés szempontjából, minthogy milyen sebességgel hasítunk az utakon.

A gépjárművünk egyik legfontosabb része a gumiabroncs. Leginkább azért, mert a gumi a jármű és az úttest kapcsolatát tudja biztosítani. A megfelelő méretű, típusú, és állapotú gumiabroncs pedig saját magunk, az utasaink, illetve a közlekedés többi részvevőjének biztonságát is szolgálja – írja az Autotire.

Hogyan tudom kideríteni, hogy milyen gumiabroncs való az autómra?

Új abroncsra akkor van szükségünk, amikor a régi elhasználódott, tönkrement, és túlságosan elkopott már ahhoz, hogy biztonságosan használni tudjuk. Bár sokan megpróbálkoznak a használt gumiabroncs vásárlással, erről sok esetben a gumisok is le szoktak bennünket beszélni.

Amikor abroncsot kell vásárolnunk, több fontos szempontra is oda kell figyelnünk. Egyrészt, nézni kell, hogy téli vagy nyári gumira van szükségünk, akár fontolóra vehetjük a négyévszakos abroncsok használatát is.

Másrészt tudnunk kell, hogy az autónkra pontosan milyen gumiabroncs való. A legtöbb autóvezető ezzel sincs tisztába, bár azt, hogy szeretett autónkra pontosan mekkora méretű gumi kell, könnyen ki tudjuk deríteni.

Talán a legegyszerűbb, ha a gépjármű kézikönyvét lapozzuk át, abban ugyanis minden esetben fel van tüntetve a gyári gumiméret. Az abroncsok oldalfalán is található egy hosszú betűkből és számokból álló számsor, melyből kiderülhet az abroncs pontos, kora, típusa, illetve a terhelési, és sebességindexe is.

A gyári mérettől pedig nem érdemes eltérni, hiszen akkor nem lesz jó a gumi tapadása, stabilitása és fékezhetősége sem.

Miért jó a téli és miért jó a négyévszakos gumiabroncs?

A téli gumiabroncsoknak akkor kell felkerülniük az autón kerekeire, amikor a nappali átlaghőmérséklet már nem haladja meg a 7 fokot. A téli gumiabroncs kifejezetten a hideg téli időjáráshoz lettek kifejlesztve, ennek köszönhetően bátran autóba ülhetünk akkor is, ha latyakos, havas, vagy éppen jeges az úttest.

Speciális abroncsösszetételének köszönhetően ez a gumi még a mínusz fokokban sem lesz rideg, és merev, különleges mintázata pedig a megfelelő tapadást, és a vízelvezetést tudja biztosítani.

Fogyasztói szemmel a négyévszakos abroncs egy költséghatékony lehetőség, ugyanis, ha nem közlekedünk túl sokat télen az autónkkal, akkor olcsóbb megoldás lehet a négyévszakos gumi, mintha vennénk külön egy nyári, és külön egy téli gumiszettet.

Ma már a piacon rengeteg megbízható négyévszakos abroncsot találhatunk, melyek stabil közlekedést, és megfelelő biztonságot tudnak nyújtani számunkra télen, és nyáron egyaránt. Időt és pénzt is takaríthatunk meg ezzel a kompromisszumos megoldással, hiszen sem ősszel, sem tavasszal nem kell majd a szezonális abroncs cserével bajlódnunk.

Kép forrása: Pexels.com

Hirdetés (X)


Friss cikkek innen:Támogatott tartalom

Comments are closed.