A klímák karbantartása szeptemberben
Habár sokan nehezen fogadják el, a nyár hivatalosan is véget ért hazánkban. Ugyan a nappali hőmérsékletek még mindig barátságosak, reggelente azért már sokan nagykabátban indulnak útra az éjszakai lehűlések miatt.
Ez az egészen kellemes átmeneti időszak nagyszerű lehetőséget kínál a klímarendszerek ellenőrzésére is azokban a háztartásokban, ahol a légkondicionálókkal télen fűteni szeretnének.
Bizony, ezek a berendezések a fűtési szezonban is épp olyan hasznosak, mint a nyári hőségben, aminek köszönhetően pedig a klíma árak is máris indokoltabbak. Lássunk tehát néhány karbantartási feladatot, amit idén ősszel mindenképpen el kell végeznie légkondicionáló rendszerén!
Cserélje ki a szűrőket
A klímák szűrői idővel sok szennyeződést és kórokozót szednek össze, hiszen ez a feladatuk. Azonban ez a kosz nem tűnik el a semmibe, hanem megtapad a szűrőkön, amelyek egy idő után nem lesznek képesek elvégezni a dolgukat. Sőt, súlyosabb esetekben akár csak még szennyezettebbé tehetik a levegőt.
Éppen ezért nagyon fontos, hogy a szűrők rendszeresen legyenek cserélve vagy tisztítva. Az ősz ideális időszak erre, főleg azért, mert az emberek télen töltik a legtöbb idejüket a négy fal között. Ez egy szakember számára rutinfeladat.
Ellenőriztesse rendszerét egy szakemberrel
Habár sok karbantartási munkálat önállóan is elvégezhető, a biztonság kedvéért erősen ajánlott szakemberre bízni a klímaberendezések ellenőrzését és esetleges javítását. Amennyiben a klímával télen fűteni szeretne, kérjen meg egy szakembert az általános karbantartás elvégzésére, különösen, ha tavasszal ez kimaradt.
Egy klímaszerelő elvégzi majd a kültéri és beltéri egységek alapos kitisztítását, illetve ellenőrzi, hogy minden megfelelően működik-e. Ilyenkor időben észrevehetők azok a problémák, amelyek később súlyosabb gondokat okozhatnának, és drága cseréket, javításokat igényelhetnének.
Tegye rendbe a klímák környezetét
A nyári hónapok során a klímák kültéri egységét benőheti a gaz vagy egy közeli bokor, illetve falevelek, lenyírt fű, termések és egyéb kerti hulladékok kerülhetnek rá.
Ezek az oda nem illő maradványok gátolhatják a klíma hatékony működését, illetve rovarokat és rágcsálókat csalogathatnak az egységbe, amelyek menedéket keresnek maguknak a hűvös szezonban.
Ezeket a szerves hulladékokat érdemes minél előbb eltávolítani a kültéri egységből, illetve annak közeléből. Nyírja le a füvet a berendezés mellett, illetve vágja vissza a túl közel nőtt ágakat is.
A mélyebb tisztítás érdekében kérje szakember segítségét. Figyeljen oda rá, hogy a beltéri egység körül is elegendő szabad hely legyen a megfelelő légmozgás érdekében.
Állítsa át a termosztátot
Szeptemberben a gyerekek visszatérnek az iskolába, így ilyenkor a nap egy jó részében senki sincs otthon, és az esték is kezdenek hűvösebbé válni. Ilyenkor nem feltétlenül jó ötlet ugyan azokat a beállításokat megtartani a termosztáton, mint augusztusban – érdemes inkább egy kényelmesebb hőfokot keresni, ami minden napszakhoz megfelel. Ha nincs otthon senki, akkor nincs értelme a nap közbeni hűtésnek.
Ellenőriztesse kazánját
Amennyiben egy régebbi központi légkondicionáló rendszert használ, nemrégiben építette át otthonát, vagy új helyre költözött, mindenképpen érdemes ellenőriztetni a rendszerre kapcsolt kazánt is.
Egy képzett szakember segít majd megállapítani, hogy a kazán teljesítménye megfelelő-e a rendszer ellátásához, illetve, hogy milyen cserére lehet szükség. Egy új kazán hosszútávon sok költséget megspórolhat a hatékonyabb működésnek köszönhetően.
Kép forrása: Pexels.com
Hirdetés (X)