Albérlet keresés profi módon
Amíg fiatalok vagyunk és nem tudjuk hol szeretnénk családot alapítani, kényelmes megoldás albérletben lakni. Adott esetben többször is válthatunk lakást attól függően, hogy hol kapunk állást vagy hol szeretnénk új életet kezdeni.
Ilyenkor jó szolgálatot tesznek azok az albérlet kereső oldalak, ahol valós, folyamatosan frissülő hirdetések közül válogathatunk. Ugyanakkor, pár dologra érdemes odafigyelni annak érdekében, hogy minél hamarabb rátaláljunk az elvárásainknak megfelelő lakásra.
Amivel jó tisztában lenni
A megfelelő albérletet nem biztos, hogy egyik napról a másikra megtaláljuk. Különösen igaz ez akkor, ha nem elégszünk meg akármilyen lakással és esetleg extra igényeink is vannak. Érdemes tehát türelmesnek lenni és időt adni magunknak.
Az albérlet kereső oldalak megkönnyítik a dolgunkat, de azért nem árt óvatosnak lenni. A képek, illetve a hirdetésekben feltűntetett adatok nem mindig fedik teljesen a valóságot. Soha ne dönts úgy, hogy nem láttad élőben is a kiszemelt lakást!
Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az az albérlet, ami a fotókon jobban tetszik, élőben kevésbé lesz ínyünkre, mint az, ami a képeket nem volt túl meggyőző, a valóságban mégis kellemes meglepetést okoz.
A tökéletes albérlet megtalálása
Az albérlet kereső oldalakat úgy érdemes felkeresni, hogy már tisztában vagyunk azzal, milyen lakást keresünk. Minél szegényesebb elképzelésünk van az albérlet elhelyezkedéséről, méretéről és egyéb jellemzőiről, annál nehezebb dolgunk lesz.
Az egyik legfontosabb szempont a távolság. Milyen messze van az iskolától, munkahelytől, ahova nap, mint nap bejárunk? Milyen távolságra van a belváros? Tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető helyen van?
A másik lényeges paraméter a lakás alapterülete. Garzont keresünk vagy legalább 2-3 szobás albérletet éreznénk kényelmesnek? Végül, de nem utolsó sorban, a rezsiköltségekről sem szabad megfeledkeznünk.
Főleg a fűtésdíj és a közös költség okozhat kellemetlen meglepetéseket, így ezeknek semmiképp se felejtsünk el utánajárni! Érdemes biztosra menni és bizonyítékul elkérni a korábbi számlákat.
Hirdetés (X)