Burkolás házilag – Lépésről lépésre
Amikor konyha vagy fürdőszoba felújításról van szó, akkor legtöbben egyből a burkolatok cseréjére gondolnak. Bár már léteznek vizes helyiségekbe is tapéták, legtöbben még mindig a csempét és a járólapot választják ezekbe a helyiségekbe.
Ez nem is csoda, hiszen a színek és minták sokasága garantálja, hogy a helyiség a saját ízlésünket tükrözze, ráadásul nemcsak mutatós, de tartós megoldásról van szó.
Amikor felmerül a burkolás gondolata, sokan tanakodnak, hogy maguk végezzék el a munkát, vagy hívjanak szakembert.
Ahhoz hogy ezt a döntés meg tudd hozni, érdemes tudni, hogy milyen eszközökre, szerszámokra lesz szükség a munkához, és hogyan kell egyáltalán elvégezni.
A burkolás elsőre bonyolultnak tűnhet, de ha van némi kézügyességed és elszántságod, akkor nem feltétlen kell szakember segítségét kérni. Na, de lássuk is, mit kell beszerezned, ha úgy döntesz, belevágsz a burkolásba.
Milyen eszköz és szerszámigénye van a burkolásnak?
A bevásárló lista első tétele burkolás esetén természetesen a padlólap és a fali csempe. A vásárlásnál a csomagok ára nem mindig tükrözi a négyzetméter árat, hiszen egy csomag csempe vagy padlólap csomag sokszor 1,5-2 négyzetméteres kiszerelésben van.
Ahhoz, hogy tudd, pontosan, hány csomagra lesz szükséged, mindenképp figyelned kell a kiszerelést, és persze azt sem árt tudni, hogy összesen hány négyzetméterre lesz szükséged. A csempén és a padlólapon kívül szükség lehet sarokprofilra, dekor csíkra és lábazati szegélyre is.
Ha padlóról van szó, akkor szükség lehet mély alapozóra és aljzatkiegyenlítő masszára, hogy egyenes legyen a padló. A lap/csemperagasztó és a fugahabarcs is elengedhetetlen.
Természetesen még nem lesz elegendő, ha a felsoroltak közül mindent beszerzünk. A burkoláshoz szerszámokra is szükségünk van, melyek közül van, ami biztosan megtalálható a szerszámos ládában: vízmérték, gumis lehúzó, egyengető léc, mérőzsinór.
Vannak azonban olyan szerszámok, melyek nem biztos, hogy lesznek otthon, és ezeket is be kell szerezni:
- fogas spatula
- fúrógép keverőfejjel
- csempevágó
- fugagumi
- csempe-csípőfogó
- kinyomópisztoly
Ezeket vagy megvásárolod, vagy kölcsönkéred egy olyan ismerőstől, aki rendelkezik ezekkel. Azon természetesen érdemes elgondolkodni, hogy vásárlás esetén jársz-e jobban, vagy akkor, ha szakemberrel végezteted el a munkát.
Így burkold le a fürdőszobát vagy a konyhát!
Ha minden eszköz, szerszám alapanyag megvan, akkor bele is vághatsz a munkába. A lépések a következők:
Alapvető feladatok burkolás előtt
- Készítsd elő a felületet: a csempék és padlólapok lerakása előtt a fal vagy a padló felülete előkészítést igény. Fontos, hogy tiszta, száraz, egyenletes, teherbíró és pormentes legyen.
- Simítsd el az egyenetlenségeket: ha kisebb repedéseket és egyenetlenségeket tapasztalsz, simítsd el simítólapáttal vagy vakolókanállal, de használhatsz aljzatkiegyenlítő masszát is. Mielőtt felrakod a csempéket a falra vagy a padlólapokat az aljzatra, mindenképp alapozásra van szükség. Ehhez a mélyalapozóra vagy tapadásjavító emulzióra lesz szükség, melyet egy széles ecsettel vagy festékhengerrel tudsz felvinni a felületre.
- Élvágás egyenesen vagy körben: ahhoz, hogy az élvágás egyenes legyen, csempevágógépre lesz szükség. Karcold meg a csempét a felső felületén, majd a szegély mentén törd le. A fürdőben és a konyhában is szükség lehet kerek nyílásra is, amit úgy tudsz a csempébe vagy a padlólapba vágni, hogy csempe-csípőfogót használsz, és a nyílást milliméterenként kicsíped. Esetleg használhatsz lyukmaró toldattal ellátott fúrógépet is.
Padlólapok lerakása
- Jelöld ki a helyiség közepét: ha az alapozás készen van, akkor a következő lépés az, hogy pontosan leméred a helyiség alapterületét, és egy ragasztószalag segítségével kijelölöd a közepét. Érdemes először kereszt alakban lehelyezni a lapokat próbaképpen.
- Lapragasztó használata: ha teheted, akkor használatra kész csemperagasztót vásárolj, amit rögtön fel is vihetsz a felültre. Ezt egy simítólapát vagy vakolókanál segítségével a legkönnyebb megtenni. A ragasztót úgy dolgozd el, hogy sima legyen a felület, ehhez használj fogas spatulyát. Egyszerre csak 1-1,5 m²-re vidd csak fel a ragasztót, ne az egész felületre.
- Mindig középen kezdd: a helyiség közepének kimérése itt nyer értelmet, az első sor padlólapot középre kezdd el lerakni, majd innen folytasd egy lappal vagy egy fugával.
- Lapok lerakása: a lapokat enyhe forgómozgással nyomd bele a ragasztóba, majd gumikalapáccsal ütögesd őket a helyükre. A lapok közötti távolság megtartásához használj csempekeresztet. Amikor a lábazati szegély kerül felhelyezésre, érdemes figyelni rá, hogy a szegély és a padlólap között egy fugányi hely mindenképp legyen.
Falicsempe felrakása
- Alapvonal rögzítése: a falicsempe számos felületre felkerülhet: tehetjük csempére, de gipszkarton lapokra, gipszvakolatra, cementlapokra, pórusos betonfalazatra vagy nedvességálló forgácslapokra is. Az első lépés, amit csempézés előtt meg kell tenni, hogy rajzolsz egy függőleges és egy vízszintes alapvonalat, és ezen vonalak mentén helyezed fel az első sor vízszintes és függőleges csempét, például T-alakban vagy fejjel lefelé.
- Kezdd középen: a falicsempék elhelyezésének szimmetrikusnak kell lennie, és ahogyan a padlólapok esetében is, itt is középen kell kezdeni egy csempével vagy egy fugával.
- Ragasztó felvitele: egy simítólapát vagy vakolókanál segítségével vidd fel a ragasztót a falra. A ragasztót úgy dolgozd el, hogy sima legyen a felület, ehhez használj fogas spatulyát.
- Csempe felhelyezése: a csempéket enyhe forgómozgással nyomd bele a ragasztóba. A csempék közötti távolság megtartásához használj csempekeresztet. Amennyiben nem szeretnéd, hogy a csempe egészen a mennyezetig érjen, akkor felülről kezd a csempézést.
- Külső sarkok felhelyezése: egész csempével kezdj a külső sarkokon, és így haladj a belső sarkok felé. Használhatsz sarok- vagy záróprofilt is.
Fugázás
- Fugázás és a felesleges habarcs eltávolítása: mielőtt fugázásra kerül a sor, a hézagokat érdemes kitisztítani. A faékek segítségével kapard ki a szennyeződéseket. Ha a hézagok tiszták, jöhet a fugamassza, melynek felviteléhez érdemes gumikesztyűt használni. Öntsd a fugamasszát a lapokra, és átlósan nyomkodd a masszát a fugákba egy fugagumi segítségével. A felesleges anyagot töröld le. Száradás után nedves ronggyal töröld át.
- Tágulási fuga: az összes tágulási, sarok- és zárófugát tartósan elasztikus tömítőmasszával fugázd be, például szilikonnal. Ehhez a fugaszéleket ragaszd be ragasztócsíkkal mindkét oldalon, és nyomópisztoly segítségével nyomd bele a szilikont. Simítsd el a nagyujjaddal (előtte mosogatószerrel nedvesítsd be), majd húzd le a ragasztócsíkot oldalirányban.
Kép forrása: Freepik.com / Szerző: Diana.grytsku