Lakberendezés

Bútorfelújítás házilag – Minden, amit a bútorfestésről tudnod kell!

Szinte mindenki járt már úgy, hogy bármennyire is szeretett egy bútordarabot, de végül megvált tőle, mert már nem volt olyan szép, mint újkorában, vagy nem illet bele abba a stílusba, amit ki szerettél volna alakítani.

Ám van arra lehetőség, hogy régi bútoraid is tündököljenek, és passzoljanak a szobádhoz. Ehhez nem kell mást tenned, mint elsajátítani a bútorfestés fortélyait. Ez elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egyáltalán nem az.

A következőkben végigvesszük a bútorfelújítás lépéseit, és persze azt is, hogy mi mindenre lesz szükséged hozzá. Kezdjük is mindjárt ez utóbbival.

Amire a bútorfestéshez szükséged lesz

A következő bevásárló lista segíteni fog abban, hogy a bútorfestés sikeres legyen, és minden, amire csak szükséged lehet a munka során, a kezed ügyébe legyen.

  • tejfesték: természetes alapanyagokból álló bútorfesték
  • Extra-Bond tapadásfokozó: erre az anyagra akkor lesz szükség, ha olyan bútoron dolgozol, amelynek az anyaga nem-porózus, például lakkozott, politúrozott, festett vagy laminált bútoron.
  • viasz/lakk/olaj: ez az anyag a felület ellenálló képességének növeléséhez kell. Ez általában az utolsó lépés
  • ecset
  • csiszolópapír
  • fatapasz
  • maszkoló szalag
  • védőfelszerelés

Ha mindent beszereztél, neki is állhatsz a felújításnak.

A bútorfestés lépései

Bár a bútorok anyaga eltérő lehet, és ezek az eltérések eredményezhetnek elvégzendő plusz feladatokat, a lépések összességében minden anyag esetén megegyeznek.

1. Előkészítés

Az első lépés mindig a bútor előkészítése, hiszen a végeredmény attól függ, a festés előtt mennyire sikerült alapos munkát végeznünk. Az előkészítés során távolítjuk el a régi festéket, szennyeződéseket, a bútort károsító rovarokat, vagy épp a sérüléseket. Négy lépés van tehát, amit el kell végezni még a festés előtt.

Szútlanítás: erre a lépésre természetesen csak akkor van szükség, ha fa alapanyagú bútorral dolgozol. Mielőtt hazavinnéd az ócskapiacról, vagy lehoznád a padlásról a bútort, mindenképp alaposan figyeld meg, hogy nincsenek-e rajta rágásnyomok, esetleg gombostűfejnyi lyukak.

Ha ilyesmit tapasztalsz, akkor kezeld úgy a bútort, hogy fertőzött. A kártevőket azonban ne próbáld magad eltávolítani, bízd szakemberre a munkát.

Érdesítés: ha arra vágysz, hogy a tejfesték patinás felületet képezzen, mintha elöregedett festékréteg lenne, akkor erre a lépésre nem lesz szükség. Aggódni nem kell, a folyamat nem fog napokig tartani, mert nem a nyers faanyag elnyerése a cél. A csiszolópapírral mindössze a fellazult festékrétegeket kell eltávolítani, illetve a makacsabb szennyeződéseket.

Tisztítás: a koszon nem tapad a festék, ezért bármilyen tervünk is van a bútorral, ezt a lépést nem érdemes kihagyni. Ha régóta áll a padláson vagy a pincében, akkor biztosan rakódott rá mindenféle kosz, tehát egy alapos tisztítás mindenféleképpen ráfér.

A tisztítást mindegy, milyen anyaggal végezzük, a lényeg, hogy a végén se por, se zsír, se tisztítószer-maradvány ne maradjon rajta.

Hibák kijavítása: a festés nem takarja el a hibákat, sőt, még jobban ki tudja őket hangsúlyozni. Ha szeretnéd meghagyni a régi jellegét a bútornak, nem szükséges kijavítani a felületi hibákat.

2. Festés

Ez a bútorfelújítás legélvezetesebb része, hiszen itt kezd már látszani, hogy milyen lesz a végeredmény. Már pár ecsetvonás is hatalmas változást jelent.

Amire érdemes figyelni, egyrészt az, hogyha nem szeretnéd, hogy minden festékes legyen, akkor érdemes letakarni a padlót, hogy megakadályozd, hogy odacsepegjen a festék.

Másrészt előfordulhat, hogy nem szeretnéd az egész bútort lefesteni, vagy többféle színt használnál, ilyenkor érdemes maszkoló szalaggal kijelölni a határokat.

A bútort festéskor nem szükséges teljesen szétszedni, elég mindig csak annyira, hogy az adott részeket megfelelően át tud festeni, vagy le tudd fújni. Egy réteg festék valószínű nem lesz elég, új réteget csak akkor vigyél fel, ha az előző már teljesen megszáradt.

A tejfesték száradási ideje szobahőmérsékleten kb. 0,5-1 óra. Az utolsó réteg száradása után érdemes egy 280-as szemcsenagyságú csiszolópapírral átsimítani a felülete, hogy tökéletesen sima legyen.

3. Antikolás és dekorálás

A bútor végleges stílusának kialakításához számos lehetőség áll a rendelkezésünkre. Antikolhatjuk a bútort, de számos dekorálási technikát is bevethetünk, mint a stencilezés, a decoupage, a geometrikus minta kialakítása, a színátmenetes festés, vagy a füstfóliázás. Dekorálásnál csak a fantáziánk szabhat határt.

Az antikolásnak is rengeteg módja van, melyeket használhatunk:

Koptatás: ehhez közepes erősségű csiszolópapírt érdemes használni, és a bútor erősebben igénybe vett részein érdemes alkalmazni.

Színezett viaszok: sötét viasszal kiemelheted a bútor érdekesebb részeit

Festékréteg repesztése: ehhez Antique Crackle-t, vagyis repesztőlakkot kell használni, melyet az utolsó festékréteg alá szokás felvinni. Attól függően, hogy mennyire szeretnél markáns repedéseket, ennek fényében kell vastagabb vagy vékonyabb rétegben felvinni a repesztőlakkot.

4. Felületzárás

A felületzáró réteg felel azért, hogy a bútor évekig ellenálló legyen. Ez az ellenállás attól is függ, hogy milyen anyagot használunk ehhez. Számos lehetőség van erre, de mielőtt döntenél, vannak szempontok melyeket figyelembe kell venni a felületzáró anyag kiválasztásánál:

Ellenálló képesség: ebben az esetben ne köss kompromisszumot, hiszen ez lenne az elsődleges feladata a folyamatnak.

Megjelenés: ezt a szempontot is át kell gondolni, hiszen a felületzáró anyagtól függ, hogy a végeredmény matt, selyemfényű, esetleg fényes lesz-e. Ezt mindenképp érdemes alaposan végiggondolni.

Kezelhetőség: itt lényegében arról van szó, hogy az adott anyaggal mennyire könnyű vagy nehéz dolgozni.

Karbantarthatóság: ez akkor lesz lényeges kérdés, ha a bútort nem pár évre tervezed megtartani. A felületzáró anyagok csak pár évig bírják, utána újra kell őket kenni.

Összetétel: mindenképp figyelj arra, hogy a felületkezelésre használt anyag ne mérgezze évekig a szobád levegőjét.

Eltérések különféle anyagok festése esetén

Ahogy már a bútorfestés lépéseinél is látszott, az egyes anyagok felületkezelésében akadnak eltérések, a végeredmény pedig akkor lesz szép, ha pontosan tudjuk, mit szeretnénk, és ehhez mit kell tennünk az egyes anyagok esetében.

  • lakkozott felület – a régi bútorok többsége lakkozott, de az átfestésük nem igényel külön feladatokat, csak a fent felsorolt lépéseket.
  • zománcfesték – ebben az esetben sem szükséges semmilyen különleges lépés
  • bútorlap – ebben az esetben adalékanyagra lesz szükség az egyenletes festékréteg kialakításához.
  • műanyag – a festése nem bonyolult, ebben az esetben a szútlanítás és az érdesítés teljes mértékben elhagyható.
  • nyers MDF – mivel porózus anyagról van szó, így a tejfesték ugyanolyan jól fog tapadni, mint a nyers fa esetében.
  • kezeletlen fa – ha bútorfestésről van szó, ez a legjobb eshetőség
  • lazúrozott felület – ha fedőfestéket használsz, akkor a csiszolás megúszható.

Kép forrása: Pexels.com

Forrás: Azurbagoly.hu


Friss cikkek innen:Lakberendezés

Comments are closed.