Kert

Fakivágás: Ezek a legfontosabb tudnivalók!

Amikor kertünkbe, házunk elé fát ültetünk, vagy épp fakivágásra kerülne a sor, általában nem böngésszük át a törvénykönyv és a helyi önkormányzat idevágó rendelkezéseit, pedig ezek a tevékenységek is szabályokhoz, sőt esetenként engedélyhez kötöttek.

Fakivágás

Napjainkban a zöldfelületek nagysága -főleg a nagyobb városokban- elenyésző. Vidékre, az agglomerációkba való kiköltözés rengeteg építkezést, beépítést von maga után, aminek következtében a még üres, fás-bokros területek, parkok terülte is csökken, vagy legalábbis átalakul.

Életünk szinte minden területét lassan jogszabályok hálózzák be, amelyek a társadalmi együttélés viszonyait hivatottak szabályozni.

Kora tavasszal és ősszel van a kerti nagytakarítások „fő szezonja”, a metszések, gallyazások, faültetések és fakivágás ideje, így nem árt tisztában lennünk bizonyos szabályokkal, mielőtt „fejest ugrunk” egy nemkívánatos és esetlegesen költséges procedúrába.

Fakivágás magánterületen és közterületen

Mielőtt baltát, láncfűrészt ragadnánk, nem árt tudnunk, hogy a kivágandó fa magánterületen helyezkedik el, vagy közterületen pl. utcán. (Ugyanis az ingatlan előtti terület általában az önkormányzatok tulajdona).

Általánosságban elmondható, hogy a fás szárú növények, tehát fák és bokrok védelméről a 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet rendelkezik. Ez a rendelet határozza azt meg, hogy néhány kivétellel miként és milyen fás szárú növények telepíthetőek, hogyan kell azokat gondozni és végezetül: milyen szabályok vonatkoznak azok esetleges kivágására.

Két okból sem hátrány, ha tisztában vagyunk a faültetés és fakivágás törvényi szabályozásával.

A védőtávolságok betartása egyrészt (telekhatártól, épülettől) a mi érdekünk is, másrészt ha a szomszédsággal nem épp kielégítő a viszony, az első dolog, amibe belekötnek majd, hogy a például a fűzfánk átlóg a kerítésen, a diófánk beárnyékolja az egész kertet, oda potyog a birsalma a terasz tetejére stb..

Ilyenkor kezdődnek a feljelentgetések, és ha rossz helyre ültettük a fáinkat, akár kötelezhetnek is ezeknek a kivágására.

Fakivágás engedély

Alap esetben szabadon rendelkezhetünk a fakivágásról, hogy mit hagyunk meg, mit vágunk ki. Speciális eset, amikor az ingatlan külterületen van, ilyenkor is engedélykötelessé válik a fakivágás, melyet jogszabály határoz meg.

A rendelet előírja, hogy hatósági eljárás keretében vizsgálva, érvényes fakivágási engedély alapján történhet az adott fa kivágása. Ebben az illetékes önkormányzat jegyzője dönt, tehát hozzá kell benyújtani a kérelmet

Ha a magánterületen álló fa valamilyen védettséget élvez (történelmi emlék, védett faj stb.), akkor az felülírhatja az ingatlantulajdonos érdekeit. Ezeknek a példányoknak a kivágásához csak akkor kaphatunk engedélyt, ha a növénynek rossz az egészségi állapota, balesetveszélyes, vagy csak a fa kivágásával lehet végrehajtani valamilyen szükségszerű építési munkálatot.

Díszfák esetében a 10 cm nagyobb törzsátmérőtől, gyümölcsfáknál 20 cm törzsátmérőtől számít engedélykötelesnek egy fa kivágása.

Ha a kivágni szándékozott fa közterületen áll (és az ingatlan előtti terület közterületnek számít) nem vághatjuk ki a fát még akkor sem, ha mi ültettük, gondoztuk, az az önkormányzat tulajdonát képezi. Ilyen esetben a település jegyzőjéhez kell fordulni, és egy formanyomtatványon vagy beadványon kérvényezni kell a fakivágás engedélyezését.

Fakivágás engedély kérelem

fakivágás engedély kérelem minden esetben 3000 Ft-os illetéket von maga után. Ez nem csak a magánszemélyekre, hanem cégekre és közműszolgáltatókra egyaránt vonatkozik.

Fakivágás engedély kérelemnek tartalmaznia kell:

  • a kérelmező/bejelentő adatait (név, lakcím/székhely)
  • fakivágás okát, indokát (vagyon-, élet-, vagy egészségvédelmi okok pl. súlyos viharkár, allergia, ingatlan veszélyeztetése)
  • az érintett ingatlan címét, helyrajzi számát, valamint a kivágandó fa telken belüli elhelyezkedésének pontos megjelölését.
  • kivágandó fa/fák adatait
  • tervezett fakivágás részletes leírását
  • fás szárú növények telepítési tervé
  • fakivágás indokoltságát megalapozó dokumentumokat (dendrológiai szakvélemény, favizsgálat eredménye, építési engedély, fényképek..stb.)
  • a kivágás kivitelezésének leírását
  • a pótlásra vonatkozó nyilatkozatot, a faj, fajta, darabszám és a telepítés pontos helyének feltüntetésével

Fakivágási technikák

A hozzá nem értés vagy a spórolás komoly anyagi károkat tudnak okozni: rossz helyre esett kisebb-nagyobb ágak, egy rossz helyre dőlt fa, nem megfelelően biztosított munkavégzés (pl. épületekben, parkoló gépjárműben, kerítésben stb.), de akár még emberi sérülés, komoly baleset is történhet a meggondolatlanság miatt.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy megfelelő tudású és megbízható szakemberre bízzuk a fakivágást. Rengeteg erre szakosodott céget találunk már, melyeknek sokéves tapasztalattal bíró fakivágó szakembereik már ránézésre tudják, hogy hol, hogyan kell nekiállni egy fa kivágásának, visszavágásának, van-e valamilyen betegsége, és a legmegfelelőbb technika kiválasztásával hamar orvosolni tudnak ilyen jellegű problémákat.

A leggyakrabban alkalmazott fakivágási technikák:

  • Fakivágás alpintechnikával
  • Fakivágás emelőkosaras autóval
  • Fakivágás daruval
  • Fakivágás döntéssel

Fakivágás árak

A fakivágás árának meghatározásában nagyon sok tényező játszik közre. (ilyen például a kivágandó fa elhelyezkedése, veszélyessége, a fa nagysága, valamint a munkavégzés helyszíne is.) A fakivágó cégek, szakemberek egy helyszíni szemle, esetleges favizsgálat után pontos árajánlatot adnak, és a helyzetnek leginkább megfelelő technika kiválasztásával segítenek.

A fakivágás árát befolyásoló tényezők:

  • a fa mérete
  • a fa egészégi állapota
  • a lebontási terület nagysága
  • fakivágási technika

Sürgős esetben, veszélyhelyzet (kidőlt, viharkárban megsérült fa, épületeket, vezetékeket veszélyeztető helyzetek stb.) mielőbbi elhárítása esetén természetesen nincs idő előzetes felmérésre. Ilyenkor általában 24 órán belül rendelkezésre állnak a fakivágó mesterek.

Bármilyen kisebb-nagyobb fa kivágásában gondolkodunk, vagy laikusként úgy gondoljuk, mi magunk is meg tudjuk csinálni, előtte inkább mindig kérjük szakember segítségét. Ezzel elkerülhetünk sok bosszúságot, konfliktust, és nem utolsó sorban így a legbiztonságosabb magunk, embertársaink és ingatlanjaink érdekében.

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)


Friss cikkek innen:Kert

térkövezés
Kert

Hogy készül a térkő?

Cikkünkben a térkövezés lépéseit foglaltuk össze. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan történik a térkő szakszerű ...

Comments are closed.