Támogatott tartalom

Gyerekmedence vásárlási útmutató

Néha a bőség zavara kétségbeejtő lehet számunkra, akármit is szeretnénk magunknak, vagy a gyermekünknek vásárolni. Nincs ez másként akkor sem, ha a nyári hónapokra szeretnénk a kertben egy gyermek medencét felállítani. Mutatjuk is, hogy mire ügyeljünk, amikor a gyerek medencét vásárolunk!

A medence mélysége

A gyerek medence mélységének kiválasztása is fejtörést okozhat. A megfelelő mélységű medence kiválasztásában segítségünkre lehet a gyermek életkora és mérete, azaz magassága.

A kisebb gyerekeknek elegendő lehet egy pancsolómedence is, míg egy idősebb gyermeknek célszerű olyan medencét választani, amelyben legalább a térdéig, vagy a derekáig ér a víz.

Felnőttnek úgyis mindenképpen ott kell lennie, hiszen nagyon veszélyes a gyerekünket egyedül hagyni a medencében.

Mekkora hely áll a rendelkezésünkre?

Amikor medencét választunk, az is kulcsfontosságú, hogy mekkora hely áll a rendelkezésünkre a kertben, ahol a medencét fel szeretnénk állítani? Nem elég csak beszorítani egy-egy helyre a medencét, lényeges, hogy maradjon körülötte szellősen és elég hely, hogy a közlekedést biztosítsuk, illetve megkönnyítsük a ki – és beszállást a medencébe.

Az is nagyon lényeges, hogy milyen felületre helyezzük a kiválasztott medencét. Ha sík és lapos a kiválasztott hely, akkor voltaképpen bármilyen gyerek medence szóba jöhet. Ha viszont nem egyenletes talajra helyezzük a medencét, akkor mindenképpen a merev falú medence mellett döntsünk.

A küllem és a szín is fontos

Mivel a gyerekeinknek vásároljuk a medencét, így az is fontos lehet, hogy milyen az alakja, a színe, és a mintázata a kiválasztott medencének. Ha elég idős a gyermekünk, vonjuk be a vásárlásba.

Kiegészítőket, játékokat is beszerezhetünk, hogy minél élvezetesebb legyen a gyermek számára ez a nyári, hűsítő eszköz. Gondoljunk az UV-védelemre is, így célszerű egy napernyőt is beszerezni a medencével együtt.

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)


Friss cikkek innen:Támogatott tartalom

Comments are closed.