Élet-Stílus

Hogyan hat a lelkivilágunkra az otthonunk berendezése?

Az otthonunk ideális esetben olyan terek összessége, ahová szívesen térünk haza egy hosszú nap végén, hogy megpihenjünk. Ez a megnyugvás középpontja, egy kényelmes környezet, ami minket tükröz. Ha azonban egy kicsit ezek mögé nézünk, láthatjuk, hogy ennél még sokkal többre képes: befolyásolja a hangulatunkat, és még a lelki világunkra is hatással vannak az itt megtalálható színek, anyagok és sok más apró részlet.

Egy hely, ahol egyre több időt töltünk

Amikor 2020-ban elkezdődött a Covid-mizéria, rengetegen kihívásként élték meg, hogy a négy fal között kellett eltölteniük az idejük legnagyobb részét; ugyanabban a térben ébredtek, étkeztek, dolgoztak home office-ban, szórakoztak és pihentek. Ez, amennyire eleinte teher volt, idővel annyira természetessé is vált.

Egyre többen ébredtek rá ugyanis, hogy mennyire kényelmes is ez a fajta életmód. Így sokan arról számolnak be, hogy a lezárások feloldása után is megtartották több, a Covid alatt kialakult szokásukat, és nem is készek arra, hogy visszatérjenek a korábbi, „normális” életvitelükhöz.

Ezt szakmai berkekben barlangszindrómának nevezik, utalva ezzel arra, hogy az érintettek nem hajlandóak kibújni a kényelmes, biztonságos közegükből. Egyes esetekben ez akár súlyos mértékű zárkózottsággá alakulhat, és szociális fóbia vagy agorafóbia kialakulásában is szerepet játszhat , ha az ember nem próbálja feloldani az otthon elhagyásával kapcsolatos szorongásait.

Ilyenkor az érintett szinte már alig hagyja el az otthonát, ami azt is magával hozza, hogy ha szeretne is szakmai segítséget igénybe venni, az nehezen megoldhatónak tűnik, hiszen a pszichológushoz is el kellene jutnia valahogy. Erre jelenthet tökéletes megoldást az, ha az illető online pszichológushoz fordul, amikor is a szakemberrel egy videós beszélgetésen keresztül konzultálhat.

Lelkivilág és otthon – egy szoros kapcsolat

Az emberi elme és a test természetesen szorosan összefügg egymással, és számos hatás befolyásolhatja e kettőt – például a környezet, amelyben töltjük a mindennapjainkat. De nézzük meg közelebbről, hogy pontosan hogyan hathat a lelki világunkra az, hogy milyen az otthonunk.

Fények

Kutatások bizonyítják, hogy a környezetünk megfelelő világítása képes javítani a hangulatot és az energiaszintet, ugyanakkor a rossz fényviszonyok rossz kedvhez, hosszú távon depresszióhoz vezethetnek. De a világítás befolyással van a koncentrációra, az étvágyra és a mindennapi élet számos egyéb aspektusára is.

Nem mindegy tehát, hogy milyen fények uralkodnak az otthonunkban. Minél több természetes fényt engedünk be, annál jobb, hiszen világosabb, könnyedebb környezetet kaphatunk. Ehhez érdemes a nagyobb bútorokat az ablakoktól messze elhelyezni, hogy ne árnyékolják le a helyiséget.

Emellett a nagy, sötét, nehéz függönyöktől is jó ötlet megszabadulni. Az sem mindegy, hogy a mesterséges fények milyenek: a meleg árnyalatok az otthonosság érzetét keltik, míg a hidegek inkább ridegnek láttatják a teret.

Színek

Már több tanulmány is kimutatta, hogy a színek befolyással vannak az ember hangulatára, viselkedésére, de még a kognitív funkciókra is. Létezik például egy vizsgálat, amely során egy börtönben a cellákat rózsaszínre festették, hogy megnyugtassák a rabok idegeit. És a dolog működött: kevesebb összetűzés történt, a cellák lakói általánosságban csendesebbek és higgadtabbak voltak.

Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek rózsaszínre kell festenie az otthonát, de jól bemutatja, milyen nagy hatást gyakorolhatnak ránk a színek. Általános igazság, hogy a világosabb, ragyogóbb, meleg színek kellemes érzéssel, pozitív attitűddel töltenek fel minket.

Zsúfoltság

Sokaktól hallhatjuk, hogy egy rendetlen, zsúfolt térben képtelenek tisztán gondolkodni – ennek igazságtartalmát pedig már többször alátámasztották. A rendetlenség ugyanis a stressz egyik fő forrása: akik ilyen otthonban élnek, azok szervezetében általában magasabb a kortizolszint is. Ez pedig, még ha nem is vesszük észre, mentálisan kimerítő lehet a számunkra.

Éppen ezért célszerű bizonyos időközönként egy nagyobb szelektálást tartani: minimum minden évben a tavaszi nagytakarításnál. Ilyenkor megszabadulhatunk a feleslegtől, és könnyedebben léphetünk az új kezdetek felé, amit ez az időszak jelenthet.

Természet

Mindegy, hogy egy nagyváros közepén élünk vagy egy tanyán, mindig érdemes egy kis természetet is becsempészni az otthonunkba, akár néhány egyszerű, strapabíró szobanövény képében. A természet, annak élettel teli zöld színei ugyanis számos pozitív érzelmet generálhatnak az emberben: nyugalmat, örömöt, kreativitást hozhatnak magukkal, és még a koncentrációt is képesek javítani. Nem is beszélve arról, hogy a fizikai egészségünknek is jót tesznek, ha hatásos levegőtisztító fajtákat, például szobapáfrányt választunk.

Vizsgáljuk felül a környezetünket

Ha tehát sok időt töltünk az otthonunkban, mindenképpen érdemes egy kicsit átalakítanunk úgy, hogy minél inkább hozzájáruljon a mentális egészségünkhöz. Láthatjuk, hogy nem kell nagy dolgokra gondolni, akár néhány apró változtatás is nagy különbséget jelenthet.

Abban az esetben pedig, ha egy kicsit túlságosan is megszerettük az otthonunkat – azaz nehezen hagyjuk el a négy fal által körülhatárolt biztonságos közeget –, érdemes lehet segítséget igénybe vennünk, például egy online pszichológustól. Mert lehet bármennyire is kellemes az általunk kialakított tér, az élet jelentős része mégiscsak azon kívül zajlik.

Kép forrása: 123rf.com

Hirdetés (X)


Friss cikkek innen:Élet-Stílus

Comments are closed.