Kell-e kemence bentre?
A tűz melege és fénye mindig összehozta az embereket, ez a tél beköszöntével, az ünnepek közeledtével egyre inkább így van most is. Évszázadokkal ezelőtt a szabad tűz megfékezésére eleinte kövekkel rakták körbe a lakótér közepén lángoló fahasábokat, később egyre magasabb építményekkel vették körbe.
Kemencékről már az 1300-as évekből fennmaradt irományok is tanúskodnak, formaviláguk, funkciójuk az idők során sokat változott és tájegységenként különbözőképpen alakult.
Búbos kemence régen és most
Talán még ma is sokan vannak azok a szerencsések, akik búbos kemencét nemcsak skanzenben láttak, hanem a nagyszülők, rokonok házában is, sőt, volt alkalmuk az abban sült kenyeret is megkóstolni.
A kenyéren kívül itt sütötték a mesebeli hamuban sült pogácsát, de húsokat, vagy cserépfazekakban különböző ételeket is remekül el lehetett készíteni bennük. Nem véletlen, hogy manapság újra sokan kedvet kaptak a búbos kemence építéséhez – persze ezt nem árt szakemberekre bízni!
A kemence búbos része sokféle alakú lehet, körülötte a padkán a jó melegben kellemes az üldögélés, régen a sutban a gyerekek még aludtak is, nem beszélve a macskákról.
Az igazán jó kemencék egyik előnye régen és most is az, hogy nem csupán fával, hanem mindenféle száraz – lehetőleg nem illóolajos, gyantás – hulladékkal lehet benne tüzelni.
Kint vagy bent?
Ha a fűtés és a látvány az elsődleges cél, akkor a beltéri kemence, különösen egy felújított vidéki parasztházban jó választás. Vannak szögletes, főzőfelülettel ellátott kemencék is, melyek több célt szolgálnak, bár a hétköznapokban kevesen használják mindkét funkciót.
Egy hétvégi nyaralóban azonban, ahol lelassul az élet a tűzrakás mellett a főzésre is marad idő. Az, hogy a kemence milyen formájú, ízlés, hagyomány és „feladat” függő.
A kemencéket kezdetben sárból, vesszőből, vályogból építették, manapság azonban a samott tégla és a cserép játszik nagyobb szerepet. Egyre gyakoribb, hogy a lakóházak udvarán egy komplett kültéri konyhát építenek fel, mely remek hely nyári összejövetelekre.
Ha ezt még egy búbos kemencével is kiegészítik, akkor igazán finom ételek készítése hozhatja közelebb egymáshoz az embereket és idézheti vissza az ősi hangulatot, amelyben a tűzhely körül gyűltek össze az egymással szoros kapcsolatot ápoló családtagok, barátok.
Búbos kemence építés
Bár manapság sokan gondolják magukat szakembereknek néhány interneten fellelhető videó megnézése után, a kemenceépítést mégis inkább bízzuk szakemberekre.
A beltéri kemencék füstkivezetése különösen nagy szakértelmet kíván, ha a kemence több helyiség fűtését is szolgálja, akkor pedig semmiképpen se álljunk neki egyedül! Kültéri kemencékkel, főleg az egyszerűbb típusokkal akár magunk is kísérletezhetünk.
Ha nem sikerül profin, kevésbé balesetveszélyes és legfeljebb nem lesz benne olyan a pizza meg a kenyér, mint amilyenről álmodtunk. Végső soron belátjuk, hogy ide is elkell a segítség, de az is lehet, hogy a sikerélmény egyből garantált!
Összegzés: A kemencék szerencsére nem merültek feledésbe, újra egyre népszerűbbek. Ez a hagyományok ápolásán túl azért is jó, mert körülötte nemcsak a tűz melege érezhető, hanem sajátos hangulatának köszönhetően a családi, baráti kapcsolatok is szorosabbra fűzhetők, nem utolsó sorban pedig remek – szintén hagyományos – ételek készítésére is alkalmasak.
Kép forrása: Pexels.com
Hirdetés (X)