Kert

Madárbarát kert kialakítása és növényei – Így lesz madárbarát a kert!

Az emberiség a fejlődése során, egyre nagyobb területeket hódított el a természettől, ezzel megnehezítve, esetenként ellehetetlenítve az egyes állatfajok túlélését.

Akadnak olyan fajok, melyek alkalmazkodtak a városi körülményekhez, azonban az ő életüket is megkönnyíthetjük, ha saját közvetlen környezetünket, például kertünket az ő számukra is élhetővé tesszük.

Nagy kincs a városban élő madarak számára, egy olyan madárbarát kert, ahol bőven akad táplálék, valamint biztosított a búvó és fészkelő hely. Ahhoz, hogy ilyen szemléletben alakítsuk ki kertünket mindössze egy kis odafigyelés szükséges.

A megfelelő növényfajok kiválasztásával, valamint a vegyszerhasználat minimalizálásával, már tettünk egy hatalmas lépést kertünk madárbaráttá alakításában.

Cikkünk további részében a madárbarát kert kialakítása során ültethető növényeket mutatjuk be, valamint összefoglaltuk a madárbarát kert megteremtéséhez szükséges egyéb szempontokat is.

Ahogy már a bevezetőben is utaltunk rá, a madárbarát kert kialakítása során a legfontosabb szempontok, hogy költő és búvóhelyeket alakítsunk ki, valamint biztosítsuk a madarak számára a táplálékot.

Búvóhely és fészkelő hely kialakításához, képezzünk védett cserjecsoportokat, sűrű, áthatolhatatlan sövényeket. A metszés során, hagyhatunk ágvillákat is, amelyek alkalmasak a fészek építéséhez. Ha igazán jót szeretnénk tenni a madarakkal, akkor odúkat is kihelyezhetünk.

Állandó táplálékforrást többféle módon is biztosíthatunk a kertben élő madarak számára. Ültessünk olyan növényeket, melyek termését szívesen fogyasztják a madarak. Sok madárfaj rovarokkal, kártevőkkel táplálkozik, melyek a fák kérge alatt, a fák és cserjék alatti levelek között telepednek meg.

Hagyjuk meg a fák alatti avart, és egy-egy idősebb fatörzset! Lehetőleg válasszunk ellenálló növényfajtákat, hogy elkerüljük a permetezést.

Télen, amikor a madárbaráttá formált kertünk is szűkölködik táplálékforrásokban, gondoskodjunk a madarak etetéséről és itatásáról. Ehhez helyezzünk ki madáretetőt és itatót, és töltsük fel rendszeresen ennivalóval.

Végezetül, álljon itt egy lista, milyen növényeket érdemes ültetni a madárbarát kertbe!

Fészekrakáshoz ideális növények:

  • bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus)
  • borbolya fajok (Berberis)
  • borostyán (Hedera helix) – felfuttatva
  • csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus)
  • erdei fenyő (Pinus sylvestris)
  • fagyal (Ligustrum vulgare)
  • júdásfa (Cercis siliquastrum)
  • kányabangita (Viburnum opulus)
  • kislevelű hárs (Tilia cordata)
  • közönséges boróka (Juniperus communis)
  • közönséges gyertyán (Carpinus betulus)
  • kutyabenge (Frangula alnus)
  • lucfenyő (Picea abies)
  • mezei juhar (Acer campestre)
  • mogyoró (Corylus avellana)
  • orgona (Syringa vulgaris)
  • ostorménfa (Viburnum lantana)
  • puszpáng (Buxus sempervirens)
  • tiszafa (Taxus baccata)
  • veresgyűrű som (Cornus sanguinea)
  • zselnicemeggy (Prunus serotina)

Termésükkel táplálékot biztosító növények:

  • galagonya (Crataegus) fajok
  • erdei fenyő (Pinus sylvestris)
  • fekete bodza (Sambucus nigra)
  • házi berkenye (Sorbus torminalis)
  • húsos som (Cornus mas)
  • kökény (Prunus spinosa)
  • lucfenyő (Picea abies)
  • madárberkenye (Sorbus aucuparia)
  • madárbirs (Cotoneaster) fajok
  • tűztövis (Pyracantha coccinea)
  • vadgesztenye (Aesculus hippocastanum)

Képek forrása: Pixabay.com

Forrás: Budai Arborétum


Friss cikkek innen:Kert

térkövezés
Kert

Hogy készül a térkő?

Cikkünkben a térkövezés lépéseit foglaltuk össze. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan történik a térkő szakszerű ...

Comments are closed.