Támogatott tartalom

Mi a sikeres keresőoptimalizálás két alappillére?

A Google algoritmusáról sokan, sokat hallottak már. Az őskorban a keresőoptimalizálást a legtöbben a kulcsszavak egymás hegyére-hátára dobálásával tették egyenlővé.

Ez már akkor sem számított jó iránynak, de mára talán a legnagyobb hiba, ami elkövethető. A fő kérdés ugyanis az, hogy mitől válhat értékessé egy oldal? Nyilván egyrészt attól, hogy hivatkoznak rá más források.

Másrészt pedig attól, ha a benne felbukkanó tartalmak hasznosak, informatívak, tehát a felhasználók szempontjából értéket képviselnek.

Mi az első lépés?

A PBN linképítés a kulcs, ami kétségtelenül a sikeres keresőoptimalizáláshoz vezet. Még akkor is, ha sokan 2016 után úgy gondolták, ennek bizony leáldozott. A helyzet az, hogy bár a Google logaritmusa ténylegesen változik, sőt folyamatosan alakul, fejlődik, ám ettől még a linképítés továbbra is fajsúlyos részét képezi a kerek egésznek.

Na jó, de mi az eredményesség titka? Nincs titok, sem rejtély. Még mindig oda térünk vissza, és gyakorlatilag onnan is indulunk el, hogy az eredetiség, és a hasznosság az a két jellemvonás, ami nem kikerülhető, nem lespórolható.

Vagyis persze, félre lehet tenni, mondván túl nagy feladat, de akkor bizony bukott a mutatvány. A felhasználóknak ugyanis információkra van szükségük.

Akkor látogatnak újra és újra vissza egy oldalra, ha ott hasznos, őket segítő tartalmakkal találkoztak. Viszont ha ennek az írmagja sem fedezhető fel, akkor az érdektelenség borítékolható, ami egyet jelent a sikertelenséggel.

Hogy is néz ki az értékteremtés?

A profi szövegírás erre válaszként szolgálhat. Mert nem mindegy, hogy milyen úton-módon készülnek el azok a bizonyos tartalmak, amik végül az oldal savát-borsát adják. A fent lévő, olvasható szövegek stílust képviselnek és közvetítenek, tehát egyrészt általuk karaktert nyerhet a website.

Másrészt természetesen az információk közlése is megvalósulhat, ami az oldal tematikájában releváns tartalmak írását jelenti, magától értetődő módon kulcsszavakra optimalizálva.

A blogcikkek jelenleg a leginkább keresettek, vagyis az olyan kötetlenebb hangvételű, ám szakmaiságot nem nélkülöző írások, amik a látogatókat szólítják meg.

Ha ez a találkozás sikeres, azaz a varázs adott, stimmel a stílus, és informatív a tartalom, akkor ez egyet jelent egyrészt a visszatéréssel, másrészt a továbbajánlással.

Mert az olvasók többnyire nem restek, ha bejön nekik egy cikk, akkor azt bizony továbbosztják, így tudatva a nagy világgal, hogy valami értékesre találtak.

Szóval az eredetiség az, ami megingathatatlan alapjául szolgál a sikeres keresőoptimalizálásnak, egyúttal ezzel párhuzamosan a célközönség elragadtatásának.

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom

Comments are closed.