Népek karácsonya – Így ünneplik a karácsonyt a világban!
Közeledik a karácsony, melyet a világ, különböző országaiban, más és más módon ünnepelnek meg az emberek. Cikkünkben különböző országok karácsonyi szokásait mutatjuk be, virtuális utazásunk során bejárjuk egész Európát, ellátogatunk az Egyesült Államokba, valamint egészen egzotikus országokat is útba ejtünk!
Ausztria
Ausztriában Magyarországhoz hasonlóan december 24-én díszítik a fel a karácsonyfát, amíg a gyerekek például a nagyszülőkkel vannak, az ünneplés is ezen a napon történik. A kisebb települések, és a nagyobb városok is karácsonyi fényárban úsznak. A főterekre nagy, feldíszített karácsonyfákat állítanak.
December 16-tól a Bécsi Szimfonikusok koncertsorozata teszi teljessé az ünnepi hangulatot. A Bécsi karácsonyi vásárok, a sok kézműves termékkel, illatos forralt borral és punccsal szintén felejthetetlen élményt nyújtanak.
Csehország
Csehországban a szenteste különleges jelentéssel bír, úgy tartják ugyanis, hogy ez az éjszaka megmutatja a jövőt, és még csodákban is lehet részünk. Az ajándékot a Mikulás hozza, akinek érkeztét a kis Jézus, apró kis csengővel jelzi.
Szlovákia
Szlovákiában már az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásakor kezdetét veszi az ünneplés. Az ajándékokra december 6-ig kell várni a gyerekeknek, melyet az angyalnak, ördögnek vagy Mikulásnak öltözött felnőttek adnak át.
Karácsony estéjén, a karácsonyfa díszítés igazi családi program, a gyerekek is részt vesznek a díszítésben. Ezt követi egy családi vacsora, melynek elmaradhatatlan süteménye a pozsonyi patkó, a vacsora után pedig megkeresik a gyerekek az elrejtett ajándékokat.
Lengyelország
A karácsony fénypontját Lengyelországban is a Szenteste jelenti. A vacsorát ima előzi meg, ezt követően Szűz Mária, József, vagy Jézus alakját mintázó ostyát fogyasztanak el. A haragosok békét kötnek egymással, és az emberek az elkövetkező évre fogadalmat tesznek.
Az asztalra szalmát is terítenek, és fenntartanak egy helyet, ha váratlan vendég érkezne. Január 6-án, a háromkirályok napjával érnek véget a karácsonyi ünnepek.
Lettország
Lettországban káposzta, kolbász, rétes és barna borsó alkotta ünnepi menüvel ünneplik a karácsonyt. A gyerekeknek Szentestétől kezdve, tizenkét napon át apró ajándékokat hoz a Mikulás.
Oroszország
Oroszországban a Szentestét január 6-án, vízkeresztkor ünneplik. Az ünnepi menüt általában zakuszki, blini, virágformájú töltött káposzta, szoljanka leves, scsí, pirozski és pilaf alkotja. A szegényebbek padlizsánkrémet, a jómódúak fekete Beluga kavirárt fogyasztanak. A vacsora desszertje általában kuglóf, sajttorta vagy oroszkrém torta.
Bulgária
Különleges bolgár szokás a szuravacska készítése, mely nem más, mint egy somágakból font bokor, amire díszként, vatta, sütemény és erős paprika kerül. Az ártatlan gyermekek napján, ami december 28-a, a gyerekek elnáspángolhatják ezekkel az ágakkal a felnőtteket. Ami leesik az ágakról, és ehető is, azt közösen eszik meg.
Finnország
A Télapó, Joulupukki a Lappföldön Rovaniemi városában él, a gyerekek karácsonykor a kívánságaikat tartalmazó leveleket küldenek neki. Karácsony napján az egész család közös programként feldíszíti a karácsonyfát, este pedig hozzátartozóik sírjára gyertyát helyeznek a temetőben.
Ezt követi a karácsonyi vacsora, melynek leggyakoribb ételei a lazac, a sajtleves, és a sült rénszarvashús. Desszertként tejszínes szilvakrémet fogyasztanak.
Svédország

Kép forrása: Pixabay.com
Svédországban december elejétől vasárnaponként egy-egy gyertya meggyújtásával, valamint adventi naptárral várják a karácsony érkeztét. December 13-án, Luca napján a lányok, fehér ruhába öltözve süteményt és kávét visznek a szüleiknek.
A lakást szívesen díszítik mikulásvirággal, amarillisszel és jácinttal, valamint gyertyákkal, fenyőágakkal és szalmadíszekkel. A karácsonyfát karácsony előtt néhány nappal díszítik, mézeskaláccsal, szalagokkal, fonott díszekkel és esernyőkkel.
A karácsonyi vacsora országszerte gyakori ételei a főtt sonka, sült oldalas, lazac, ecetes hal, svéd fasírt, pácolt hering, valamint a mandulás rizspuding. A rizspudingba elrejtenek egy szem mandulát is, úgy tartják, hogy a következő évben megházasodik, aki megtalálja.
Az ajándékozásra a vacsora után kerül sor, amit egy manó, Jultomten, hoz a gyerekeknek. December 25-én reggel, az egész család elmegy a karácsonyi misére.
Norvégia
A norvégok a II. világháborúban kapott segítségre emlékezve, minden évben megajándékozzák London városát egy hatalmas fenyőfával. Nagyon szeretnek díszíteni, már december elején koszorúval díszítik a házak ajtaját, a lakást virágokkal, az ablakokat csillagokkal, az utcákat szalma kecskékkel és gabonakeresztekkel.
December 1-én gyújtják meg az adventi koszorú első gyertyáját, melyet minden vasárnap még egy követ. A finnekhez hasonlóan a norvégok is kilátogatnak szenteste a temetőbe és gyertyát gyújtanak, majd elfogyasztják a karácsonyi vacsorát. A vacsorát követően dalokat énekelnek, és körbetáncolják a feldíszített karácsonyfát.
Dánia
Dániában december elején öltöztetik ünnepi díszbe, fényárba az utcákat, az otthonok mennyezetére pedig adventi koszorút függesztenek. A gyerekek karácsonyi bélyeggel díszített üdvözlőlapokkal örvendeztetik meg egymást.
A karácsonyfát sokszor saját készítésű díszekkel, füzérekkel, zászlókkal díszítik. A desszert itt is tejberizs, melybe mandulaszemet rejtenek. Aki megtalálja, egy szerencsemalaccal lesz gazdagabb.
Izland
Az izlandi gyerekek már december elején kiteszik a cipőiket az ablakba, amelyek karácsonyra telnek meg ajándékkal. Úgy tartja a legenda, hogy 13 manó, mindig borsot tört a gyerekek és felnőttek orra alá, azonban a Télapó megbékítette őket, azóta ajándékot készítenek. A rossz gyerekek nem virgácsot, hanem krumplit kapnak. Az ünneplés a háromkirályok napjáig, január 6-ig tart.
Anglia

Kép forrása: Pixabay.com
Angliában már októberben karácsonyi és díszítési lázban égnek az emberek, főként piros és zöld színű díszekkel dekorálják a házakat. A karácsonyfa díszítés igazi családi program december 24-én. Miután elkészült a fa, a gyerekek a felnőttekkel együtt karácsonyi dalokat énekelnek az utcán, cserébe cukorka a jutalmuk.
A mikulást este süteménnyel várják, az ajándékozásra másnap a mise után kerül sor. Az ünnepi ebéd elmaradhatatlan étele a gesztenyével töltött pulyka, valamint a jellegzetes angol puding.
Írország
Írországban a Kis Karácsonnyal (Little Christmas), december 13-án kezdődik a karácsonyi ünneplés. A karácsonyfát karácsony napján díszítik fel, ekkor az ablakokba gyertyát tesznek. A Télapót whiskyvel, míg megfáradt rénszarvasait répával várják, majd pedig elmennek misére.
Az ünnepi ebédre és az ajándékozásra, december 25-én kerül sor. Karácsony másnapja mulatással, énekléssel, valamint lóversennyel telik.
Olaszország
Olaszországban vidékenként eltérőek a szokások, Rómában a Befana nevű jó boszorkány ajándékozza meg a gyerekeket, északon a kis Jézus vagy a Télapó. Megint más tájegységeken, már Luca napján, december 13-án elérkezik az ajándékozás ideje, Szent Luca lepi meg ajándékkal a jó gyerekeket.
A karácsonyi ételek is jellegzetesen olaszok, előételként töltött gombát gorgonzolával, vagy spenóttal töltött raviolit kínálnak. A főétel gyakorta sült házinyúl, és ízletes pármai sonka. A desszert gyakran a nálunk is kedvelt tiramisu, csokoládés kuglóf, vagy fenyőmagos csillag.
Spanyolország
Spanyolországban már viszonylag korán, december elején elkezdődnek a karácsonyi ünnepek. A karácsonyfa állítás és az ajándékozás itt is szokás, azonban az ünnep, január 6-án, a háromkirályok napján tetőzik.
A gyerekek ajándékát természetesen ők hozzák, napjukat utcai mulatsággal ünneplik az emberek, amikor hintón vonulnak be a gyerekek és felnőttek legnagyobb örömére. Az ünnepi ételek közül a kemencében sült hal, és a mandulaleves számít tradicionálisnak.
Portugália
Portugáliában az egész család a tűzhely mellé helyezi a cipőit, melyek szentestére meg is telnek ajándékkal, ez a nap az ajándékozás ideje. Ezt követi az ünnepi vacsora, amely hagyományosan burgonya és sózott, szárított tőkehal.
Franciaország

Kép forrása: Pixabay.com
Franciaországban szintén nagy hagyománya van a díszítésnek, már december elejétől kezdve karácsonyi dísz és fényárban úsznak az üzletek és az utcák, a nagyobb városok főterére kivilágított fenyők kerülnek, gyakran, még az út menti fákat is égősorokkal díszítik.
Az ünnepi vacsorára az éjféli misét követően kerül sor, melynek klasszikus ételei a libamáj, a szarvasgomba, hal és vadételek, a gesztenyés liba és pulyka. A desszert gyakran a piskótából készült fatörzs, valamint a fekete és fehér puding. Egyes tájegységeken eltérnek ettől a menütől, és helyi specialitásokat kínálnak a vendégeknek.
Belgium
Belgiumban a nagyobb ajándékozás december 6-án Mikuláskor van, a Mikulás ajándékozza meg a jó gyerekeket. Karácsonykor jelképes, kisebb meglepetések kerülnek a karácsonyfa alá, vagy a tűzhely közelébe rakott zoknikba. Karácsonykor reggelire édes kenyeret fogyasztanak. Az ünnepi menü elmaradhatatlan ételei a tenger gyümölcsei és a töltött pulyka, amit aperitif előz meg.
Hollandia
Hollandiában a Mikulás számít az igazi ünnepnek, a gyerekek már december 5-e előtt pár nappal kikészítik cipőiket. A hollandok Mikulása Sinterklaas egyenesen Spanyolországból érkezik, segítője Fekete Péter.
Bevonulása, és ajándékosztása igazi népünnepély, az utcákon igazi fesztivál hangulat van, kicsik és nagyok együtt ünneplik Sinterklaast, aki december 6-án hajózik tovább.
Ezután kezdődik Hollandiában a karácsony, amit jóval szerényebben ünnepelnek, bár az égősorok, és girlandok itt is elengedhetetlen kellékek. A karácsonyfát már hónap közepén feldíszítik, majd karácsony után pár nappal, kiviszik őket az utcára.
A december 24-e sima munkanap és tanítási szünet sincs, ennek ellenére, ezen a napon ünnepi fogások kerülnek este az asztalra. A menüt leggyakrabban sült sertés, vagy pulyka, esetleg valamilyen vadétel alkotja. Desszertként porcukorral meghintett gömbölyű fánkot kínálnak.
Karácsonykor a barátok és családtagok szerényebb ajándékokkal lepik meg egymást, a karácsonyi ünneplés általában családi körben zajlik. A szokás szerint az év utolsó napján a gyerekek összegyűjtik, a már dísztelen fenyőfákat, és a belőlük készített kupacokat éjfélkor meggyújtják.
Németország
Németországban már viszonylag hamar karácsonyi díszben és fényárban pompáznak az üzletek és az utcák is. A karácsonyfát Szentestére díszítik fel, ekkor kerül sor az ajándékozásra is, amivel a Karácsonymanó lepi meg a gyerekeket.
Az ünnepi ételek között találjuk a libasültet krumplival és vöröskáposztával, valamint a püspökkenyeret is. Január 6-án királynak öltözve járják az utcákat a gyerekek.
Amerikai Egyesült Államok
Az Egyesült Államokban a november utolsó csütörtökjén megünnepelt Hálaadást követő héten kezdődik a karácsonyi készülődés. A Fehérház előtt felállítanak egy hatalmas karácsonyfát, melynek gyertyáit az aktuális elnök és a First Lady gyújtják meg.
A karácsony igazi népünnepélynek számít, az utcák, házak és áruházak gazdagon díszítettek, az emberek ajándékozási lázban égnek. Az ajándékokat Santa Claus hozza, melyeket karácsony estélyén, a kandalló fölé akasztott zoknikba tesz. A Szenteste közös ünnepléssel telik.
Kanada

Kép forrása: Pixabay.com
Kanadában a kulturális sokszínűség miatt, az ünnepi szokások is eltérőek. Az angol anyanyelvű lakosok, az amerikai szokások szerint ünnepelnek, míg a kisebbségben lévő népcsoportok a saját hagyományaik szerint.
A házakat és az utcákat kivilágítják, fenyőágakkal és szalagokkal dekorálják. A nagyobb városokban hatalmas felvonulások és utcai karácsonyi műsorok vannak ilyenkor. Hagyományos ételnek számít a sült pulyka, valamint a juharszirupos palacsinta is.
Mexikó
Mexikóban a karácsony a katolikusok egyik legfontosabb ünnepe, melyet akár 9-10 család is együtt ünnepel. Nyolc nappal Szenteste előtt elkezdi vándorútját a szent pár szobra, melyet házról-házra visznek, hogy aztán december 24-én a felállított betlehem oltárba kerüljenek, a templomból kihozott kis Jézus szobor mellé.
A szentképek és a gyertyák számítanak a leggyakoribb karácsonyi jelképeknek, nem ritka, hogy a városi hatalmas plakátokon is visszaköszönnek.
Libanon
Libanonban Jézus születésének helyét a karácsonyi barlang szimbolizálja. Szokás, hogy kicsi cserepekbe gabonát vetnek, mely december 24-ére zöld növénnyé fejlődik. Ezekkel a növényekkel veszik körbe a karácsonyi barlangot és a karácsonyfát, a kis cserepeket körbe rendezik.
Kenya
Kenyában sok-sok dísszel és szabadtűzön készített fogásokkal ünneplik a karácsonyt. Élénk színű díszekkel ékesítik a templomokat és ahova csak lehet virágokat, szalagokat, léggömböket és zöld növényeket tűznek.
Dél-Afrika
Dél-Afrikában a karácsony éppen nyárra esik, a karácsonyt bőséges ebéddel és barátoknál tett látogatásokkal ünneplik meg, ahol díszes dobozokba csomagolt finomságokkal ajándékozzák meg egymást.
Új-Zéland
Új-Zélandon a karácsony, nyár közepén van, a meleg idő általában a tengerpartra, vagy szabadban való piknikezésre csábítja az embereket. Az étel általában hideg sonka, italként a gyerekek üdítőt, míg a felnőttek hideg sört isznak.
Ausztrália
Új-Zélandhoz hasonlóan a karácsony itt is nyárra esik, azonban itt nemcsak piknikkel és barbecue partival ünnepelnek. A keresztény hagyományok is élnek, így az ajándékozás, valamint a mise megtartása is szokás. Igazi fenyő helyett általában műfenyőt díszítenek, a bevándorlók, pedig az óhaza szokásait elevenítik fel és ennek megfelelő ételeket főznek vacsorára.
Képek forrása: Pexels.com; Pixabay.com
Források: NLC.hu; Gépnarancs