Kert

Pihenés a kertben

A kert sokak számára a tökéletes kikapcsolódást jelenti, menekülést a betondzsungelből. Vannak, akik emiatt hobbikertésszé válnak, maguk termelik meg a szükséges gyümölcsöket, zöldségeket. Mások inkább csak a pihenést, a szórakozást és a kényelmet keresik a természetben, ahova egy hosszú, fárasztó nap után el tudnak menekülni.

Bármelyikről legyen is szó, van néhány trükk, eszköz, alapanyag és kerti elem, ami a külteret az otthonunk leghangulatosabb, legkényelmesebb sarkává változtathatja.

A hobbikertészek számára például az egyik leghangsúlyosabb elem nem más, mint a termőföld.

termőföld

Kép forrása: Pilis Logistic

Szükség van rá ahhoz, hogy a növények, a hasznos állatok és a gyep növekedni tudjanak. Éppen ezért amikor új telket vásárolunk, célszerű földcserével kezdeni az építési folyamatot.

Sokszor fordul elő ugyanis, hogy túl kevés a területen található földmennyiség — ezzel szemben sokkal ritkább az, hogy el kell szállítani a felesleget, mert a telek túl sok földdel rendelkezik.

Előbbi opciónál érdemes jó minőségű termőföldet is hozatni a legfelsőbb rétegekre, hiszen ezzel jelentős összeget spórolhatunk meg, ugyanis földre amúgy is szükségünk lesz a terület feltöltéséhez, célszerű tehát összekötni a kettőt.

A termőföld tehát rendkívül fontos kerti elem azok számára, akik a kültérre hobbiként, termesztőként tekintenek. De vajon mi a helyzet azokkal, akik inkább csak pihenni járnának ki?

Azok, akik szeretik a szabadban tölteni az idejüket, gyakran azt veszik észre magukon, hogy egyre több építményt igényelnek:

  • Fészerre van szükség a kerti eszközök tárolásához.
  • Pavilon kell a nyári beszélgetések kialakulásához.
  • Szauna szükségeltetik a teljes ellazuláshoz.
  • Játszótér kell ahhoz, hogy a gyermekek is többet legyenek a friss levegőn.
  • A kerti konyha pedig lehetővé teszi, hogy együtt legyen az egész család.

Ezekben az esetekben talajréteg helyett építőanyagokra lesz szükség.

Mivel a terület elsődleges célja nem a termesztés lesz, ezért a jó minőségű termőföld helyett inkább olyan alapanyagokat érdemes vásárolni, mint a beton egyik alapanyaga: a sóder — nagy szükség lesz rá ugyanis még az olyan építmények esetében is, amelyeknek egyáltalán nincs beton alapjuk, gondoljunk csak például a térkőre.

sóder

Kép forrása: Pilis Logistic

Az építés során végül szép lassan el fogunk jutni oda, hogy már nem a talajréteg szintjén kell dolgoznunk, hanem annál jóval feljebb — az épített elemek oldalán vagy tetején.

Ezeket célszerű olyan anyagokból kialakítani, amelyek lehetővé teszik a gyors építkezést, nem igényelnek alapozást, de mégsem kötünk velük kompromisszumot, már ami a minőséget illeti.

Az épületek tetejét érdemes lehet például lemezekből — például cserepeslemezekből, előkorcolt lemezekből vagy trapézlemezekből — megvalósítani, míg az oldalukat inkább szendvicspanelből vagy porotherm 10 N+F építőanyagokból érdemes felépíteni, ezekkel ugyanis rendkívül gyorsan lehet dolgozni, megfelelő hang- és hőszigetelő képességgel rendelkeznek, valamint akár be is vakolhatóak.

A lényeg azonban természetesen az lesz, hogy mi a célunk a kerttel: inkább a hobbikertészek közé tartozunk, akik előszeretettel csinálnak meg mindent saját maguk, vagy sokkal inkább a pihenni vágyók táborát erősítjük, akik a kertjükre főleg kikapcsolódásként tekintenek.

Bármelyik is igaz ránk, a cikkben említett építőanyagokra bizony nagy szükségünk lesz!

Képek forrása: Pixabay.com; Pilis Logistic

Hirdetés (X)


Friss cikkek innen:Kert

térkövezés
Kert

Hogy készül a térkő?

Cikkünkben a térkövezés lépéseit foglaltuk össze. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan történik a térkő szakszerű ...

Comments are closed.