Sziklakerti növények – Így válassz növényeket a sziklakertbe!
Egy sziklakert nagyon esztétikusan mutathat a kertben, de csak akkor, ha a megfelelő helyre kerül, valamint, ha megtalálod az egyensúlyt a színek és a formák kavalkádjában.
A növények tekintetében is rengeteg a variációs lehetőség, így nem könnyű elsőre kiválasztani a megfelelő fajokat. A következőkben segítünk, hogy a sziklakert a kerted különleges dísze lehessen!
Hová kerüljön a sziklakert a kertben?
Az első lépés a megfelelő hely kiválasztása a sziklakert számára. Mivel a sziklakerti növények között nagyon kevés akad, amelyik szeretné az árnyékos fekvést, így mindenképp napos helyben érdemes gondolkodni.
Fontos az is, hogy a sziklakert közelében ne legyenek nagyobb fák vagy bokrok, egyrészt azért, mert a lehulló levelek nem mutatnak szépen, eltávolításuk plusz munkát ad, másrészt, mert ezek a nagyobb növények árnyékot adnak.
Arra is érdemes figyelni, hogy ne legyen túlzottan szeles a hely, amit kiválasztasz, mert a nagy szél fokozza a párolgást, ami nem tesz jót a növényeknek.
Az átlagosan szeles helyek nem okoznak problémát, de ha mégis szelesebb helyre tervezed a sziklakertet, akkor öntözőrendszerről vagy gyakoribb öntözésről is gondoskodnod kell.
A túlzott nedvesség is problémát jelenthet. A sziklakerti növények nem szeretik a pangó vizet, így ezt is célszerű kerülni. Érdemes ellátogatni olyan helyekre, ahol természetes sziklakerteket találsz, hogy nagyobb rálátásod legyen a sziklakert megfelelő környezeti igényeire.
A talaj típusa is lényeges kérdés, mivel a növények talajigénye eltérő lehet, nem mindegyik talajban fejlődnek szépen. Egyes fajok érzékenyek a kémhatásra, amin ugyan javíthatunk, de ez folyamatos figyelmet igényel majd.
Milyen növények kerülhetnek a sziklakertbe?

Kép forrása: Pexels.com
Ha megvan a tökéletes hely, és kialakítottad a sziklakert alapját, akkor már csak be kell ültetned növényekkel. Sziklakertbe ültethető növények a világ számos pontján előfordulnak a természetben, ám a kiválasztásnál egyforma igényűeket, hasonló származási helyű fajokat kell keresni.
Ha egy mód van rá, a mediterrán éghajlatú területekről származó növényeket ne társítsd például havasi cserjékkel. A különböző igényű növények vegyítése akkor kivitelezhető, ha nagyméretű sziklakertről van szó, és külön tudod választani a naposabb déli oldalt egy árnyékosabb északi oldaltól.
Fontos tehát, hogy a kiválasztásnál azonos víz, fény és tápanyagigényű növények összeválogatására törekedj.
- Oszloposan növő sziklakerti növények: erre leginkább az örökzöld fenyőfélék lehetnek alkalmasak, ezek közül is a lassabban növő fajok, mint például a boróka. Ezeket célszerű alacsonyra ültetni, mivel magasra nőnek.
- Bokrosodó sziklakerti növények: ezek főleg gömbölyded alakú bokrok, akad belőlük kisebb, de nagyobbfajta is. Ezeket is célszerű alacsonyabbra ültetni.
- Talajtakaró növények: ezek a növények ügyesen be tudják nőni a sziklakert apróbb zegzugait is. A választásnál próbálj meg nem annyira agresszívan terjedő fajokat választani, amennyiben mégis ilyet ültetsz, figyelj rá, hogy ne nyomja el a többi növényt. Gyakran vágd vissza, mert ha eluralkodik, akkor egyrészt egyhangúvá válhat a sziklakert, másrészt más növény már nem tud megélni benne.
- Évelők: ha változatos, izgalmas, színes látványt szeretnél elérni, akkor a sziklakerti évelők segíthetnek ebben. Az ültetésnél figyelj, hogy a hasonló színű, levélzetű fajok ne egymás mellé kerüljenek, a különböző színű, levelű és formájú növények kiemelik egymást, persze túlzásba sem kell esni! Fő szempont az ültetésnél, hogy a növények gyökerének kellő helye legyen. Növényválasztás előtt érdemes készíteni egy rajzot vagy skiccet a sziklakertről, és a kertészeteket már ezzel a tervvel felkeresni, így segíteni tudnak majd a legmegfelelőbb növények kiválasztásában.
- Örökzöldek: a természetben ritkán találhatsz örökzöld növényt sziklaoldalakon vagy hasadékokban. Ennek ellenére ezek a növények egy kerti sziklakertben nagyon jól mutathatnak, így érdemes velük próbálkozni. Arra figyelj, hogy ne magasra növő fajokat válassz, mert ezek nem fognak jól mutatni a sziklakertben, a sziklakertbe leginkább a törpenövésű fajták valók. Mivel a köveknek is lehet kémhatása, nemcsak a talajnak, így ezek fajtáját is ismerni kell, mielőtt örökzöldet vagy bármilyen növényt választasz.
Képek forrása: Pexels.com