Támogatott tartalom

Takarmány, alom vagy fűtőanyag – a pellet mindegyikre megoldásként szolgálhat

A pelletáló egy speciális, univerzális eszköz, aminek a közbenjárásával biomasszából pellet állítható elő teljes könnyedséggel. Mindegy, hogy a cél takarmány, alom vagy fűtőanyag előállítása, a módszerrel nemcsak eredményesen, hanem környezetbarát módon hajtható végre mindez.

Magas fűtőértékének köszönhetően az utóbbi években roppantul megnőtt a népszerűsége. De haleledelként, állateledelként, sőt alomként is jó szolgálatot tehet.

A pellet előállítása saját kezűleg költséghatékony megoldás?!

Így igaz! Ez az egyik legfontosabb előnye. A pelletáló gép bekerülési költsége alapjáraton kedvező, de ez még semmi, hiszen ami a leggazdaságosabb tulajdonsága, hogy az alkalmazásával nem kevés anyagi muníció takarítható meg. Azaz ez tipikusan az a beruházás, ami valójában egy rövid és hosszú távon egyaránt megtérülő befektetés.

A granulátumok természetes maradékanyagokból készülnek, mint például faforgács, avar, papír, gabona. A gép támogatásával a pellet előállításának egész folyamata kézben, ellenőrzés alatt tartható, ami újfent egy hatékonyságot fokozó pozitívum.

Ráadásul az, hogy végül milyen minőségű a pellet, attól függ, hogy milyen alapanyagok szolgálnak a gyártás alapjául, azaz egy az egyben egyénileg paraméterezhető a pellet minősége. Az eltérő tömörségű pellet gyártás tehát nemcsak egyszerű, hanem a konstrukciónak köszönhetően kifejezetten költséghatékony.

pellet

Kép forrása: Shutterstock.com / Szerző: Minerva Studio

Miben különböznek egymástól a megvásárolható modellek?

Érdemes szétnézni a választékban, mert a gépek között akadnak lényeges eltérések, amik megfontolásra méltóak. Egyrészt a teljesítmény, másrészt a kimeneti teljesítmény az a két terület, melyek esetében jelentős különbségek tapasztalhatóak az egyes típusok között.

Tulajdonképpen a kiválasztás nem túl nagy ördöngösség, mivel a préselendő anyag a meghatározó. Ha ez adott, akkor onnantól kezdve könnyű feladat azt a tulajdonságú eszközt kiszemelni, ami minden tekintetben jó szolgálatot tehet.

A faforgácsra optimalizált variáció nagyobb teljesítményt követel a préselés folyamatában, mint az a verzió, amit a takarmányrudak előállítására specializáltak. A teljesítmény óránként 60-400 kilogramm között alakulhat, ez is jól példázza, hogy a gépek széles spektrumot járnak be attól függően, hogy milyen alapanyagra tervezték őket.

Az, hogy végül az ipari pelletáló-e az ideális választás, vagy egy kisebb alternatíva is bőven hozza a tőle elvártakat, a préselésre váró alapanyag mennyiségétől függ. Tehát egyénileg ez is jól körüljárható tényező.

A pellet mérete sem szőnyeg alá söpörhető jellemvonás, mivel a privát használatra gyártott pellet átlagosan hat milliméter átmérőjű, míg az ipari felhasználásban a méret 6-10 milliméter közötti.

Mi jellemzi a működési mechanizmust?

A pelletáló gép működtetése nem bonyolult. Elegendő a használati utasítást követni. A munkafolyamat alapvetően egyszerű, de kicsit sem unalmas, hiszen az alapanyag változtatható. Olykor papír, karton, fakéreg, szalma, faforgács szolgál alapul, máskor ha például takarmány előállítása a cél, akkor borsó, kukorica, szójabab, széna, napraforgómag, búza, zab kerül a rendszerbe.

Ha megvan az alapanyag, akkor indulhat a betöltés az adagolócsúszdán keresztül. A takarmány vagy a fapellet a présben a nagy nyomás és hő hatására átnyomódik a matricán. És ennyi! A készre préselt, hengeres rudak már rendelkezésre is állnak a további felhasználásra.

A pellet egyik legnagyobb előnye, hogy könnyedén szállítható, tárolható, adagolható, valamint az sem egy utolsó szempont, hogy a kezelés, raktározás során nagymértékben csökkenthető a keletkező por mennyisége.

Képek forrása: Shutterstock.com / Szerző: Pixel-Shot; Shutterstock.com / Szerző: Minerva Studio

Hirdetés (X)


Friss cikkek innen:Támogatott tartalom

Comments are closed.